Kedves naplóm,

ma jóval hidegebb volt, mint amire számítottam. Éreztem reggel, ahogy az orrcimpáim összeragadnak, s a Hóreán lefele a szempilláimra is ráfagy a pára. Szerencsére később kisütött a nap, ilyenkor bent a nagy ablakokon és az ablaktetőn is besüt. Jól esik munka közben, ha oldalról melegít. Mikor süt a nap, az egész hála mintha egy mágikus varázslatba kerülne, a levegőben látszik a szállingózó por, sokszor nem is száll, hanem csak így áll, mint egy sűrű fátyol. Csillog a napban. Néha elképzelem, hogy a három jótündér áll a karzaton, és épp most suhint a pálcájával, hogy egy mesevilággá változtassa a termet. És megvalósul a csoda. Az esztergagépek mind hintóvá változnak, a munkások hercegekké és hercegnőkké, a taligákon érkeznek a finomabbnál finomabb ételek és indulhat a bál. Persze, amikor műszak után a finom ólomport próbálom lemosni az arcomról, kivájni az orromból, fülemből, akkor elmúlik a varázs. 

Ma sem sikerült templomba menni. Már egy ideje elmaradoznak a vasárnapi misék. Pedig gyerekkoromban sokat jártam nagyszüleimmel. Mindig a karzatba mentünk, mert kórustagok voltak. Így sose volt unalmas, szerettem énekelni. Sokszor nem is a padon ültem, mert olyan kicsi voltam, hogy a lábtartó része is elég volt nekem széknek. Ott ücsörögtem, s a karzat lábai közt hallgattam a prédikáiciót. Nem tudtam, hogy mit jelent az, hogy prédikáció, csak mindig mondták utána, hogy na, ma szépen prédikált. Ma valamiért rettenetes honvágyam van. Ilyenkor télen nagyon szép nálunk. Minden fehérbe öltözik, s valahogy egészen karácsonyig rászáll a városra valami meghittség. Mikor honvágyam van, a bundáskenyér íze van a számban. Összekeveredik az áfonyateával. Néha szoktam csinálni, de sehogyse lesz ugyanolyan, mint otthon. Szamosújvár nincs messze Kolozsvártól, mégis mintha teljesen más világ lenne. Nagymamámnak sose volt probléma az, hogy melyik templomba megy. Katolikus, örmény, református. Nem számított. Mikor melyikbe tudott elmenni. Azt mondta, hogy Istennel beszélni bárhol lehet. 

Hazafele menet eszembe jutott, hogy amikor feljöttem Kolozsvárra az Armătura-líceumba, azt képzeltem, hogy egy új világ nyílik meg előttem. Nagyon iugatott voltam, hogy mi vár rám itt a nagyvárosban. Azelőtt talán egyszer vagy kétszer jártam. Nem sokszor mozdoltunk ki. Nagymamám almástésztát sütött, felpakolt rendesen. Tudta, hogy a kedvencem. Mondta, hogy aztán gyere haza. Mondtam, hogy persze, mama. De mostmár tudom, hogy nem arra gondolt, hogy néha látogassak haza, hanem hogy nehogy itt ragadjak Kolozsváron. Nem panaszkodom, nagyon jó ez a bentlakás, Mária és Cristina nagyon kedvesek, szerencsém van velük, hogy ilyen jól kialakult köztünk. Kollégák a gyárban, kollégák a líceumban, kollégák a bentlakásban. Szerencsém van azzal is, hogy maradhattam még a líceum után is itt a bentlakásban. Nagyon keveset kell fizetni egy hónapra. Félre is tudok tenni, haza is tudok küldeni valamennyit. De persze, ez csak nem az otthon.

Ma este bekapcsolják a televíziót a társalgóban. Most a fiúk kézilabdameccset néznek. Ha jól tudom, Jugoszlávia ellen játszunk. Ezt beszélték ma a kantinban. Néha behallatszik, ahogy hurrognak. Utána vetítik a Colombót, országos bemutató, így írta az újságban. Arra én is lemegyek. Később lesz a Mannix folytasásos ismétlése is, de az csak tízkor. Meglátom, hogy maradok-e addig. Ha nem leszek túl fáradt. Még meg kell stoppoljam a harisnyámat.

Az éjjel azt álmodtam, hogy állok a gyár bejárata előtt, s érzem, hogy valami meleg folyik le a szám szélén, megtörlöm, s látom, hogy vér folyik ki a számból, egyre több. Próbálom törölni, de csak egyre több vér jön, majd érzem, hogy valami darabos is van a számban, kiköpöm, pattan a bordurán. Egy, kettő, három fogat számolok a földön, s még egy számban nagyon mozog. Azért már benyúlok, s kihúzom. Ekkor mintha a jövőbe kerülnék, elsuhan előttem egy fiú valami járgánnyal, sose láttam ilyet. Mintha egy fél bicikli lenne, de nem hajtja, csak áll rajta, s az megy magától. Aztán még egy kölyök, s még egy. Majd felnézek, s hatalmas épületek nőnek ki a földből, feltörik a vonatsíneket. Olyasmik, mint amilyenek most épülnek a Monostoron, csak sokkal nagyobbak. Olyan magasra nőnek, hogy már nem látom az eget tőlük. Aztán látom, hogy az utolsó emeletről is elkezd folyni valami, valami fekete anyag. Aztán mindegyik ablakból ömlik ki a fekete. Talán ólom? Felébredek.

Ma át kellett menjen Viorica nénihez a montázsra, mert december harmadikára szervezzük a nyugdíjbúcsúztatóját Cornél bácsinak, s hogy egyezzük meg, ki mit hoz, legyen mivel koccintsünk, ünnepeljünk. Drága Cornél bá. Kivel fogom én szívni a Carpațit reggelente a hátsó udvaron? Már első naptól kezdve, ahogy ide kerültem, jól egyeztünk. Alig mutatkoztunk be egymásnak, már a második mondat után kacarásztunk valamin. Amíg kacagni tudunk, addig nincs baj. És kacagni mindig van amin. Szokta mondogatni.

A montázsba sokkal másképp megy a munka, mint nálunk. Ott össze kell dolgozni. A csapok több részből hozzák át oda, abba jön a mag, ami egy speciális homokkal készül. Van annak is matricája, abba lővik a homokot, azt gázzal melegítik, hogy álljon össze. S akkor azokat összefogják. A szalagon mennek körbe, egy ilyen tunelen át, majd a bánda végén megy a talicskába. A széleit letörik, s onnan megy köszörülni. A szalag meleg többen állnak, egyik csinálja a felső részt, másik az alsót. Felső, alsó. Párosával kell mindig állni, így magyarázza Viorica néni.

Megegyezzük, hogy ő csinál valami süteményt, mert én a bentlakás konyhájában nehezen tudok nagyobb adagokban főzni, sütni. Úgyhogy én bevállalom, hogy elmegyek a piacra és veszek egy szép csokor virágot. Mondják, hogy nem kell férfinak virág. De szerintem vannak alkalmak, amikor igenis mindenki megérdemel egy szép csokor virágot. Cornél bácsi az egész életét ledolgozta ebben a gyárban. Megérdemel minden virágot. Florin vállalta, hogy valahonnan intéz pálinkát. A kantinban már lebeszéltünk a szakácsokkal mindent. Az öltözőből áthozzák a rádiót. Azért abba a csokorba belopok egy csomag Snagovot is. Szűrővel. Örüljön az öreg. 

Ma fizetésnap. Jött a néni a bőröndjével, s szépen egyessével mindenkinek kiszámolta, mennyi jár. Kicsit izgultam, hogy levágnak a fizetésből, mert egyik reggel jócskán elkéstem a műszakból. De nem mondott semmit, és annyit számolt le, amennyit mindig szokott. 

Fizetés: 1563 lej

Költségek
Lakbér: 150 lej
Szivar 2,5x14=35 lej

Étel
Tojás (2 kofrázs) 2x7=14 lej
Kenyér, nagy (3 db) 2,5x3=7,5 lej
Tej (6 db) 1,8x6=10,8 lej
Hús (3 kg) 22x3=66 lej
Felvágott 18 lej
Zöldség 30 lej
Gyümölcs 15 lej
Margarin 6,25 lej
Puliszka (2 zacskó) 5 lej

Elfogyott
Olaj 7,2 lej
Kávé, kicsi 40 lej
Cukor 7 lej

Egyéb
Detergent 8 lej
budipapír 5 lej
Mozi 4 lej
villamosbérlet, ISAC 40 lej
Scînteia, Femeia 3 lej
hajvágás 11 lej

Vastag szövet 50x2,5 m=125 lej
Bélés 8x 2 m=16 lej
Cérna, gomb, cipzár 7 lej
Szabás 80 lej 

Kölcsön, Mária 100 lej
Közös kassza, gyár 20 lej
Haza 200 lej
Egyéb 50 lej

______________

Összesen: 1080,75 lej
Perselybe: 300 lej

Új csizma? 110 lej

Úgy nézem, ez összesen 1490,75 lej. És még egy új csizmát is tudnék vásárolni. Így marad 72,25 lejem. Karácsonyra meg tudnám venni édesanyámnak azt a Gerovital-krémet, amit mindenki dícsér. 35 lej, 50 gramm. Obrazul subțire cu Gerovital se ține. Lassan az enyémre is elkelne egy. Tehát összesen 37,25. István bácsi jött a napokban, hogy megint lesz színház, gyűjti a jelentkezőket. Holnap veszek is tőle egy jegyet. Az 5 lej mínusz. Még mindig marad 32,25 bani. Remélem, elég lesz a karácsonyi ajándékokra. Ha nem, kicsit megtoldom a perselyből. Vagy hagyom a csizmát.

Szabadnap. Rég nem örültem ennyire egy szabadnapnak. Egészen nyolcig aludtam. El is gémberedett mindenem. Fájnak a kezeim az esztergától. Főleg az alkarom. Mikor nem figyelek oda, nem tartom rendesen, visszaüt. Olyankor jól meg szokott rándulni. De mit csinálj? A műszak végére érzem, hogy már nincs erő a kezemben, hogy rendesen ellent tudjak tartani.

Ma muszáj volt egyet mosnom, meg hétvégéig főzzek valami ételt. Főztem egy húslevest, meg egy jó adag tokányt. Aztán elmentem a postára, hogy hazatelefonáljak. Nagyon jó volt édesanyja hangját hallani. Jól vannak, édesapja megfázott, de semmi komoly, azt mondják. Posta után egyet sétáltam a városban. Hazajöttem, kávéztunk egyet Cristinával. 

Kivettem az Elfújta a szelet a könyvtárból. Ma annak kezdek neki. Cristina nagyon odavolt ettől a regénytől. Meg a Ványa bácsi drámát is kivettem Csehovtól, mert amióta láttuk ősszel a román színházban, nem hagy nyugodni egy gondolat, amit a vége fele mondtak. El akartam pontosan olvasni. Le is jegyzem ide, hogy maradjon meg nekem: 

„Mit csináljunk? Élni kell! És élni fogunk, Ványa bácsi. Végigéljük a napok, az esték hosszú-hosszú sorát; türelmesen elviseljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel sújt a sors; nyugalmat nem ismerve dolgozni fogunk másokért most is, öregkorunkban is, ha meg üt az óránk, békésen meghalunk, és ott, a síron túl, majd azt mondjuk, hogy szenvedtünk, sírtunk, sok volt a bánatunk, és az isten megsajnál bennünket, és mi ketten – te meg én, drága bácsikám – megérjük ott a gyönyörű szép, fényes életet, örülni fogunk, meghatott mosollyal tekintünk vissza majd mostani boldogtalanságunkra – és megpihenünk. Én hiszek ebben bácsikám, forrón, szenvedélyesen hiszek…”

Hogy szeretnék én is így hinni benne.

Ma szörnyű dolog történt a gyárban. 

Mindig téma a nagyobb termelés, hogy ki mennyivel tudja tudja túlszárnyalni a száz százalékot egy hónapban. Nincs hivatalos elvárás erre, de azért megdícsérik azt, akinek sikerül. Van, hogy az újságban is megírják. És persze, valamennyi plusz fizetéssel is jár. Az idősebbek, vagy akik már régebb óta dolgoznak itt, cselesebbek, leblokkolják az eszterga gombját, hogy ne teljen az idő a ki- és bekapcsolással. Ezt már nekem is megmutatták az első munkanapomon. Miután elkészül egy darab, a gépnek van egy fúvókája, és az kifújja hátul egy odakészített ládába. Tehát egy pillanatra sincs megállás. Ionuț ezt már nagyon érti. A múlt hónapban is 135 százalékos volt. Én pont az új darabokkal voltam elfoglalva, akkor érkezett egy újabb adag, amikor a terem másik feléből hallottam egy felszisszenést. De ezt nem is tudom, hogy hogy hallottam meg, mert minden gép ment, nem volt, ahogy halljam. Lehet, hogy az agyam így utólag próbál korrigálni. Felkaptam a fejem, kiabálás, mindenki Ionuțhoz szalad, szorítja egyik kezével a másikat. Lekapta, lekapta, ezt ordibálja, s akkor látom, hogy a földön, ott a porban, az asztala mellett hever az ujja. Ionuț kezén, amelyikkel szorítja a másikat, csorog ki a vér. Szörnyű volt. Elena szaladt a nővérért, Petru ment a szekciófőnökért, hogy hívják a mentőt. Ionuț egy rongyba csavarta az egész kézfejét. Mire a nővér megérkezett, már tiszta piros volt.

Sokszor megtörténik az ilyesmi, mondták később az udvaron. Cornél bácsinak már kettő hiányzik. Az elsőnél valamit elrontottak, túl levágták korházban, amikor le akarták egyenesíteni. Már nem volt elég bőr neki, amit ráhúzzanak, hogy visszavarrják. Nagyon részletesen magyarázta ezt az udvaron. 

Én nem is tudom, mit csinálnék, ha ilyen történne velem. Ha még a kisujjam lenne, azt talán még el tudnám fogadni. Az nem látszik annyira. Hüvelykujj nélkül… Végülis át lehet tanítani a kezet, hogy a mutatóujjal és a középső ujjal fogja meg a dolgokat. De hogy tudnék akkor írni? A mutatóujjamat is el tudom képzelni, hogy lehet helyettesíteni. Csak nagyon furcsa lenne az az űr a hüvelyk és a középső ujjam között. Apropó, a középsőt mire is használom? Ma meg kell figyeljem. És van még a gyűrűs. Gyűrűsujj ujj nélkül. 

Ha hiányozna egy ujjam, nagyon nehezemre esne valakinek megfogni a kezét. Inkább meg se fognám. A férfiak is sokszor úgy fognak kezed, hogy az alkarukat nyújtják. Olyankor lehet tudni, hogy vagy valamivel összemocskolták a kezüket, vagy nincs, amit megszorítani.

Remélem, Ionuț hamar rendbejön. Azt mondják, egy-két hónap, amíg tud jönni megint. Legalább kap táppénzt. Két kisgyereke van otthon, jön a harmadik. Minden esetre holnaptól nem blokkolom a gombot. Elég az a száz százalék.  

Kedves naplóm, 

ma nagyon nehezen ment az ébredés. Már félálomban láttam az ablakon keresztül, hogy az éjjel megint lehavazott, s akkor a lyukas csizmámra gondoltam, ahogy megint beázik, s valahogy elment a kedvem az egész naptól. Délutánra latyak lesz minden, és megint két nap, mire rendesen ki tudom szárítani. Fontam a hajamat, de az is nehezemre esett. De mit csinálj. Muszáj befonni, mert ha nem, a kendő alatt úgy összekócolódik munka közben, hogy egy kínlódás kifésülni. Nem tudom, mi miatt keltem ilyen nehezen, általában nem probléma a felkelés, már alig várom, hogy megigyam a reggeli kávémat. Felhúztam a harisnyámat, és a csizmámba két zacskót. Hagytam is a kávét, majd Cornél bá ad egy Mărășești-t bent, elszívjuk hátul kettecskén. 

Ma valahogy nem fűlt a fogam a munkához. Cornél bának se. Azt mondja, az idő miatt. Fájtatta a térdét megint. Hiába mondom, hogy készítessen magának egy olyan magas széket, hogy ne kelljen álljon egész nap. Azt mondja, ülve nem lehet dolgozni. Az nem munka. Mindig ilyeneket mond. Ma is állunk hátul, mondom neki, hogy ma olyan fáradtnak érzem magam. Szív egyet a cigarettájából, aztán megszólal: olyan nincs, hogy fáradt. Csak olyan van, hogy lusta. Nagyot kacagok, kacag ő is. Azzal megyünk is be, mert egymás után indulnak az esztergák. Megérkezett a szekciófőnök. Indul a nap. 

Délutánra már bele is feledkeztem a reggeli nyűgbe. A zacskó a csizmámban már eggyémelegedett a harisnyámmal. El is felejtettem, hogy csupa víz lehet mostanra már a cipőm. A műszak végét vártam, hogy érjek már haza, s bújjak be az ágyba.

Holnap találkozok Monica barátnőmmel. Azt ígérte, hogy elvisz az Intimbe. Még sose jártam, csak a kolléganők mesélték, hogy nagyon jó hely, jókat lehet beszélgetni, és a kávé is finom. Török kávét főznek. Nagyon felkapott hely. Monica már többször járt az estit barátnőivel. Egy étterem kizárólag csak nőknek. És a személyzet is csak nőkből áll. El sem tudom képzelni, milyen. Volt egy jópofa reklám is a televízióban. Az amazonok szigete, így nevezték. Nem tudom, bennem hol lakozik az amazon. Monica azzal hívott, hogy hírei vannak. S ott majd elmeséli. Ötre egyeztük a találkát a Mátyás Ház előtt.

Alig várom. Hiányzik Monica.

Kedves naplóm, 

Szombatokon jó a villamoson, mert ilyenkor kevesebben vannak. Néha még helyet is lehet kapni. Hétköznap van, hogy inkább gyalog megyek. Ha jól tempózok, van, hogy egy fél óra alatt beérek a gyárba. Hetek óta műszakban vagyok, nincs szabad hétvégém. Már nem is tudom, mi az a hétvége.

Kiléptem a gyárból, a hó újra elkezdett pilinkélni. Mire a Repülő-hídhoz értem, már javában havazott. Az volt a tervem, hogy felsétálok a Fellegvárra, mielőtt Monicával találkozom. Mindig jól esik oda felmenni, s nézni a várost. Nézem a Szamost, nézem a parkot. A nagy gesztenyefákon már sehol egy levél, csak a csupasz ágak nyújtózkodnak az ég felé. 

Mire leértem, félig már be is sötétedett. Monica izgatottan várt, láttam rajta, hogy alig tudja visszatartani magában a mondanivalóját. Ahogy kikértük a kávét és egy-egy szavarint (nem tudtunk ellenállni), ömlött belőle a szó. Bevallom, kedves naplóm, hogy az elejét nem is hallottam, annyira lenyűgözött a hely. Mindenhol csak nők ültek, s még milyen nők. Az egyik asztalnál mintha egy színésznőt is láttam volna diskurálni valakivel. Sose voltam még ilyen helyen. A mellettünk lévő asztalnál három nő ült. Politikáról beszélgettek! És képzeld, felkerültünk a várólistára – kaptam el barátném hosszas történetének utolsó mondatát. Ekkor már rá figyeltem. A györgyfalvi negyedben várnak egy lakásra férjével. S ráadásul az új Merkur komplex mellett. Milyen szerencséjük van. Csak átsétálsz a Merkurba. Akár papucsban. Nagyon jó környék. Nekem sose lesz ilyen szerencsém. Nem irigykedek, örülök nekik. Csak könnyebb, ha idevalósi vagy, sok az ismerős, lehet intézkedni. De amit mindenképp le akartam írni, hogy Monica azt mondja, ha megkapják a lakást, megbeszélték Stefivel, hogy csináltathatom hozzuk a buletinemet, s akkor én is felkerülhetek a várólistára. Kétlem, hogy ezt el lehet intézni, de azért izgatottan fekszem ma le. Persze, még ki tudja, mennyi idő (lehet, évek?), amíg ők is megkapják. Nekem mindegy is lenne, hogy melyik negyedben. A Dorobanțiloron is jó volna. A Hajnalban kevésbé, de úgy is jó lenne. Egy kis kétszobás lakás, mondjuk a hatodikon. Vagy egy garzon! Persze, az lenne a legegyszerűbb, ha valaki ittenihez feleségül mennék. Mondja Monica, hogy Stefi kollégája kérdezősködött felőlem. Kérdezősködött. Nem tetszik nekem az ilyen. Ha valamit tudni akar, kérdezze meg tőlem. Remélem, nem akar valamit. Monica szerint az a bajom, hogy csak egy valakire gondolok. Hogy elhomályosítja a látásom, és nem is látom meg a lehetőségeket körülöttem. Gyorsan le akartam zárni a témát, mielőtt megint összeszervez valami találkát nekem. 

Micsoda nap. Egy kis lakás. Kolozsváron. Jó is lenne.

Ma hamarabb elindultam, hogy elérjek a Szécsényi térre a Napolactba. Kocogtak az üvegek a reggeli hidegben. A gyárban is adnak tejet, minden nap fél liter. Megelőzésnek, az egészségünk miatt, ezt mondják. Nem tudom, mit használ, én azért megiszom. Mire odaértem, már ott volt az északai műszak, a Republicáig állt a sor. Amíg ott álldogáltam, láttam, hogy hamarosan fogják vetíteni a Veronica se întoarcet. Tudom, hogy gyerekeknek van, de én szeretem, nem szégyelem. Az elsőt is többször megnéztem. Néha a bábszínházba is el szoktam menni. Főleg a Kovács Ildikó előadásokra. Azok nagyon jók szoktak lenni. Decemberben lesz egy új. A haza. Arra majd el akarok menni. 

El is gondolkoztam rajta, hogy hogy is van ez. Azt mondjuk, hogy haza, de az időnk nagy részét hol töltjük? A gyárban. Mennyit látunk mi onnan a hazából? Vagy nincs is köze az időhöz? Azért szerintem mégiscsak van köze. Milyen helyen töltöd a legtöbb idődet. És mivel. Vannak napok, amikor nagyon elkeseredek az eszterga mellett. Minden nap ugyanaz. Ugyanazok a reggelek, ugyanazok a mozdulatok, minden ismétlődik. Este lefekszel, fáradt vagy. Reggel felkelsz, csak fáradt vagy. Néha, amikor meglátom a kis piros csapot a fürdőben, elfog az undor, és azt kívánom, hogy többet ne is lássak egy csapot se. De máskor meg olyan, mint egy kedves, régi jóbarát. Ismerősek a vonásai, a fogása, a tapintása. Nagyon is ismerősek. Cornél bácsi azt mondja, nem szabad az életbe belekeseredni. 

Ritkán azért szeretem is. Főleg az emberek miatt. Jól megvagyunk. Ma is hívtak korcsolyázni, már elég hideg van kint, a Clujana teniszpályáin megnyitották a korcsolyapályát. Ma nem volt kedvem menni. Korcsolyám sincs, de azt mondták, van az egyesület raktárán, lehet kérni. Majd valamelyik nap elmegyek. Mikor hull a hó. 

Hazafele vettem egy loz en plikket az újságosnál. Nem volt nyerős.

Ma van advent első vasárnapja. Csináltunk a lányokkal egy kis adventi koszorút. Mikor ők is hazaérnek, meggyújtjuk az első gyertyát. Én Istenem, Jóistenem, lecsukódik már a szemem. De a tiéd nyitva Atyám, amíg alszom, vigyázz reám. Vigyázz kedves szüleimre, meg az én testvéremre. Mikor a nap újra felkel, csókolhassuk egymást reggel. Ámen.